Gyermekközpontú és megoldásfókuszú mediáció - Budapesten, Üllőn és Balatonalmádiban
Gazdasági, üzleti, sport és kulturális mediáció, családjogi mediáció és tanácsadás - a fókusz a megoldáson van
2005-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetemen jogász szakon és azóta, immáron több, mint 12 éve a közigazgatásban tevékenykedem vezető beosztásban. Mindig olyan területekkel foglalkoztam, ahol nagy szükség volt a mediátori készségekre. 2011-ben, amikor nemzetközi családjogi ügyekkel kezdtem el professzinálisan foglalkozni, döntöttem úgy, hogy részt veszek egy mediátor képzésben, mivel tapasztalataim szerint egyre nagyobb szükség van arra, hogy a jogászként dolgozó szakemberek is alkalmazzanak alternatív vitarendezési technikákat. Mediátori végzettségemet a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelkedően Közhasznú Egyesület képzésén szereztem.
Mediátori végzettségem megszerzése után a mindennapi gyakorlat mellett a folyamatos képzést tekintem kiemelkedő fontosságúnak. Magyarországi képzések mellett két alkalommal is részt vettem a World Mediation Summit elnevezésű konferencián és továbbképzésen, valamint folyamatosan részt veszek más nemzetközi konferenciákon is.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a mediátor szakmailag felkészült legyen és fontosnak tartom azt is, hogy az ügyfelek megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a mediátorról, akit végül kiválasztanak arra, hogy ügyükben segítse őket. A következő cikkem segíthet Önnek abban, hogy könnyebben kiválaszthassa a megfelelő mediátort: A megfelelő mediátor kiválasztása
Évek óta azon dolgozom, hogy a gyermekközpontú mediáció teret nyerjen Magyarországon és tapasztalataim szerint az emberek egyre nagyobb része nyitott is a konfliktuskezelés ezen módjára.
Különösen a határokon átívelő nemzetközi családjogi ügyekben lehet fontos a komolyabb jogi procedúra, pereskedés és konfliktus megelőzése, ezért ezen a területen tanácsadást is vállalok illetve ún, megelőző jellegű mediációt is végzek.
Munkám és mediátori tevékenységem során a Mediátorok Európai Magatartási Kódexének megfelelően, annak iránymutatásai szerint járok el. A magatartási kódex itt megismerhető: Mediátorok Európai Magatartási Kódexe
Forduljon hozzám bizalommal és vegye fel velem a kapcsolatot!
Közvetítői igazolvány száma: 001936/1K000050
Milyen esetekben forduljon hozzám?:
- családjogi konfliktusok (válás, gyermekelhelyezés,tartásdíj,öröklési ügyek),
- gazdasági és üzleti konflikusok, vagyonjogi kérdések,
- közösségi konfliktusok,
- határokon átnyúló családjogi ügyek (komediációban - jogellenes gyermekelvitel és azok megelőzése, nemzetközi tartási ügyek),
- sport-konfliktusok
Árak:
mediáció: 25.000ft/fő/alkalom - egy mediációs ülés általában 3 órás időtartamú,
mediációt előkészítő ülés: 30.000 forint/fő/alkalom,
egyéni tanácsadás (válás előtt, válás közben és után, konfliktuskezelési tanácsadás, egyéni beszélgetés - 1-1.5 óra időtartamú) 40.000 ft/alkalom,
mediációs megállapodás írásba foglalása (100.000 forint),
kereset nyomtatvány elkészítése 50.000 forint
Amennyiben 17.00 utáni időszakra foglal időpontot, abban az esetben a feltüntetett árak nem érvényesek! Ebben az esetben a fenti árakon felül egy egyszeri 20.000 forintos díjat számítok fel.
A mediáció helyszíne: Budapest - Cosmic Latte szaloniroda: http://cosmiclatte.hu/ujlipotszalon
Kérem vegye fel velem a kapcsolatot és tájékoztatom a mediációs eljárás menetéről és az igénybevétel pontos költségeiről.
Elérhetőségeim:
E-mail: dr_zoltan.nemeth@yahoo.com
Telefon: 06-30-163-99-96
© 2016 Kemi.hu. All rights reserved.